"Változatos és finom ízek, kiváló minőség, megfizethető ár."
A Károly Róbert Étterem szlogenje röviden összefoglalja az étterem üzemeltetése során prioritásként megfogalmazott célokat, amelyekért a konyha valamennyi dolgozója elkötelezettséget vállalt.
Elsődleges feladatunknak tekintjük a Károly Róbert Főiskola dolgozóinak, valamint hallgatóinak az étkezési igényeit változatos, finom ízekkel kiszolgálni, a mindennapi étkezésüket a megelégedésükre biztosítani. Úgy gondoljuk ugyanis, hogy mi akkor végezzük jól a dolgunkat, ha a vendégek elégedetten, jól lakottan távoznak tőlünk.
Hangsúlyozzuk azonban, hogy éttermünk szeretettel vár „külsős” vendégeket is, akik ugyan nem az intézmény hallgatói, vagy dolgozói, de szívesen kipróbálnának valami újat, a már megszokottól eltérőt. A szavak helyett azonban az ételeinkkel, ízeinkkel szeretnénk meggyőzni a kedves vendégeinket. Az ételek elfogyasztására bárki számára lehetőség nyílik az étteremben, de elvitelre is lehetőség van, továbbá ingyenes kiszállítást is vállalunk Gyöngyös környékére.
Kiemelten fontos célnak tekintjük azt is, hogy az ételeink minősége kiváló legyen, mert a mai rohanó világban nagyon fontos, hogy az ember milyen minőségű ételt fogyaszt, különösen főétkezéskor. Ezért nagy figyelmet fordítunk az alapanyagaink kiválasztására, amelyeket csak minőségi, színvonalas beszállítóktól szerzünk be.
A szlogenünk utolsó eleme, mely szerint az ételeinket megfizethető áron kínáljuk, szintén része a filozófiánknak, amellyel arra törekszünk, hogy a színvonalas, ízletes, minőségi étkezés a lehető legkisebb mértékben függjön a pénztárcánktól.
Az étterem üzemeltetője a Károly Róbert Nonprofit Kft. a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola 100%-os tulajdonában lévő társasága, amely széles körű tevékenységi palettájának egyik eleme az étterem működtetése, valamint azzal szoros összefüggésben rendezvények szervezése, teljes körű lebonyolítása. Az étterem a 2011. évben átalakítás, felújítás miatt zárva volt, de 2012. március 5. napjától minden igényt kielégítő konyhával, új és modern berendezésekkel, valamint megváltoztatott személyzettel folytatja működését.
Reméljük, hogy Önt is mihamarabb az éttermünk vendégei között üdvözölhetjük.
Balázs Brigitta
ügyvezető
Károly Róbert Nonprofit Kft.
Az étterem á la carte és menüs étkeztetéssel várja vendégeit.
A nyitva tartás minden hétköznap 11.30-tól 14.30-ig tart.
Az á la carte (jelentése: étlap szerint, étlapról választva) étkezés nálunk nem a hagyományos értelemben vett jelentéssel bír, tekintettel arra, hogy nem állandó étlapról dolgoznunk. Az választékunk ugyanis mindennap változik, pontosan azért, hogy a rendszeres vendégeink széles kínálatból szemezgethessenek, ne mindennap ugyanarról az étlapról kelljen választaniuk. Másik fontos tényező, ami miatt eltérünk az á la carte eredeti jelentésétől az az, hogy az étlapon szereplő ételek egy részét már elkészítjük, egy másik részét pedig úgy előkészítjük, hogy a nyitvatartási időszak alatt azokat azonnal, illetve néhány perc elteltével tálalni tudjuk, megkímélve vendégeinket a hosszú várakozástól.
Kínálatunkban megtalálhatók az alábbiak:
- frissensültek
- főzelékek
- tésztafélék
- saláták
- köretek
- szezonális ételek
- készételek
A menüs étkeztetésnél a vendégeink mindennap két leves és két főétel közül választhatnak.
Egyedülálló lehetőségként biztosítjuk, hogy amennyiben Ön az adott héten mindennapra rendel menüt, akkor a pénteki napon a menü helyett az á la carte étlapról választhat fogást, vagy kérhet egy pizzát.
A teljes heti megrendelés leadására és a pénteki kedvezményes ajánlat igénybevételére akkor van lehetőség, ha a megrendelését a tárgyhetet megelőző csütörtökön 14.00 óráig leadja. Ha csak egy-egy napra kíván megrendelést leadni, azt az előző nap 14.00 óráig teheti meg. Ezekben az esetekben a menü ára 690,-Ft. Amennyiben nem rendelte meg előző nap a menüt, az aznapi megrendelést is megpróbáljuk teljesíteni, azonban arra csak a rendelkezésre álló készlet erejéig van lehetőségünk, ezért ebben az esetben nem tudjuk garantálni, hogy kérését teljesíteni tudjuk és ekkor a menü ára is némileg többe, 750,-Ft-ba kerül.
A megrendelését leadhatja az étterem nyitvatartási idejében a pénztárnál, illetve az étteremhez tartozó kávézóban minden hétköznap 7.00-tól 15.00-ig.
Az étteremhez tartozó kávézóban délelőttönként meleg ételekkel is várjuk vendégeinket. A naponta változó kínálatban olyan ételeket kínálunk, mint tojásrántotta, ham and eggs, bundás kenyér, lángos, pogácsa stb. A kávézóról bővebben a főoldal kávézó menüjében olvashatnak.
Rendezvények, esküvők, konferenciák teljes körű lebonyolítása, catering szolgáltatás, egyéb munkahelyi, illetve iskolai étkeztetés, ez mind-mind a tevékenységeink részét képezi. Ezzel kapcsolatos bővebb felvilágosításért, ajánlatkérésért kérem forduljon hozzánk bizalommal.
Tisztelt Partnerünk, Kedves Vendégünk!
Károly Róbert Kutató-Oktató Közhasznú Nonprofit Kft.
Károly Róbert Étterem
3200 Gyöngyös, Mátrai út 36. A épület (Károly Róbert Főiskola)
E-mail: etterem@kft.karolyrobert.hu
Kapcsolattartók:
Munkahelyi, iskolai és egyéb étkeztetés esetén:
Varga István étterem menedzser
Telefon: +36 37 518 198
E-mail: etterem@kft.karolyrobert.hu
Rendezvényszervezés esetén Liliom rendezvényszervező irodánk áll rendelkezésére:
Holma Rita rendezvényszervező
Telefon: +36/20-218-75-65
E-mail: sales@kft.karolyrobert.hu
Megrendelés esetén a menü ára: 750,-Ft
Az egész hétre szóló megrendelését a tárgyhetet megelőző csütörtökön 14.00 óráig adhatja le a KR Étteremben, vagy a KR Kávézóban.
Ha nem kívánja egész hétre megrendelni a menüt, csak egy-egy napra, akkor azt az étkezés előtti napon 12.00 óráig teheti meg a KR Kávézóban.
Hamarosan!
Hamarosan!
Hamarosan!
Hamarosan!
Hamarosan!
Hamarosan!
Tisztelt Partnerünk, Kedves Vendégünk!
Károly Róbert Kutató-Oktató Közhasznú Nonprofit Kft.
Károly Róbert Étterem
3200 Gyöngyös, Mátrai út 36. A épület (Károly Róbert Főiskola)
E-mail: etterem@kft.karolyrobert.hu
Kapcsolattartók:
Munkahelyi, iskolai és egyéb étkeztetés esetén:
Varga István étterem menedzser
Telefon: +36 37 518 198
E-mail: etterem@kft.karolyrobert.hu
Rendezvényszervezés esetén Liliom rendezvényszervező irodánk áll rendelkezésére:
Holma Rita rendezvényszervező
Telefon: +36/20-218-75-65
E-mail: sales@kft.karolyrobert.hu








